ERDÉLYRŐL

ERDÉLYRŐL, A TÜNDÉRKERTRŐL

„Erdély geográfiai szempontból: egység, mert hegyláncok által élesen határolt felföld, melyet nyugatról a nagy Magyar-Alföld, északról a Dnieszter-völgyébe hulló bukovinai medence, északkeletről és keletről a moldovai, délkeletről és délről a havasalföldi síkság (az Alduna mély alföldje), tehát mindenfelől mély fekvésű és nagy kiterjedésű alföldek környékeznek. Az erdélyi medencének belseje, mely a Mezőségen kívül csupán a Maros, Szamos és a Küküllők alsó völgyeit foglalja magában, átlagosan 300-400 méter magasan fekszik a tenger színe felett, míg az ezen kívül még művelhető területek nagyrésze is átlagosan 500 méter magasan. Ezzel szemben a Magyaralföld és a havasalföldi síkságnak tengerfeletti magassága átlag csupán 100 méter és a moldvai, meg bukovinai folyóvölgyek sem igen haladják meg a tengerszint feletti 200 méter magasságot.

Erdélynek ez a zárt és magas fekvése gazdaságilag is egyéniséggé predestinálják ezt a földet.

A história pedig bizonyítja, hogy Erdély olyan küszöbkő Európa kelete és nyugata között, melyen a nyugatról-keletre, avagy keletről-nyugatra hullámzó minden kulturális áramlat akarva, nemakarva megbotlott és botlás közben valamijét el kellett itt hullatnia. Időtlen-idők óta népek és hitek, fajok és kultúrák keveredő helye ez a föld, ahol a bármely oldalról előnyomakodó népek, bárhol Európa mindig vérre szomjas földjén, ha halálos tusában összeroppantak, akkor a megvert fél vérző, megrettent, búvóhelyet kereső töredékéből bizonyosan került a Királyhágó és Keleti-Kárpátok közé is valamennyi, a rengeteg erdők, a titkos dogott völgyek eme csudálatos fellegvárába. És ha a későbbi idők folyamán a szerencsés véletlen, vagy újabb sujtó szerencsétlenség okából el kellett hagynia valamelyik népnek ezt a földet, valami mégis mindig maradt itt belőle.

Erdélynek ez a természettől való és meghamisítatlan adottsága predestinálja, emberi akaratok ellenére is, e föld népeinek kulturai egyéniségét, minden környező kultúráktól való különbözőségét.”

(Kós Károly: Erdély)